radnóti miklós: razglednicák

1

bulgáriából vastag, vad ágyuszó gurul,
a hegygerincre dobban, majd tétováz s lehull;
torlódik ember, állat, szekér és gondolat,
az út nyerítve hőköl, sörényes ég szalad.
te állandó vagy bennem e mozgó zürzavarban,
tudatom mélyén fénylesz örökre mozdulatlan
s némán, akár az angyal, ha pusztulást csodál,
vagy korhadt fának odván temetkező bogár.

1944. augusztus 30. a hegyek közt

2

kilenc kilométerre innen égnek
a kazlak és a házak,
s a rétek szélein megülve némán
riadt pórok pipáznak.
itt még vizet fodroz a tóra lépő
apró pásztorleány
s felhőt iszik a vízre ráhajolva
a fodros birkanyáj.

cservenka, 1944. október 6.

3

az ökrök száján véres nyál csorog,
az emberek mind véreset vizelnek,
a század bűzös, vad csomókban áll.
fölöttünk fú a förtelmes halál.

mohács, 1944. október 24.

4

mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
tarkólövés. - így végzed hát te is, -
súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.
halált virágzik most a türelem. -
der springt noch auf, - hangzott fölöttem.
sárral kevert vér száradt fülemen.

szentkirályszabadja, 1944. október 31.